Chapter 4.

*Samanta szemszöge*

Mikor kinyitottam a szemem, két alak állt az ágyam mellett. Homályosan láttam, ezért megdörzsöltem a szemem. És akkor abban a pillanatban leesett. Az egyikőjük az a srác, akit papírra vetettem. Hirtelen az ütő is megállt bennem. 

-Jól vagy Beth? -Kérdezte a tekintetemet fürkészve.

-M..Mi? -Kérdeztem vissza.

-Csak tudni szeretném jól vagy e. -Mormolta halkan.

-Ki a fene vagy te, és ki a frász az a Beth? -Ültem fel hirtelen. A göndör srác is komolyan vizslatta az arcomat.

-Ne félj tőlem. Hisz nincs rá okod. Ha megnyugszol, mindent elmondok. -Nézett rám nagy barna szemeivel, majd a kezébe vette a rajzom.-Gondoltam hogy előbb-utóbb ez lesz.-Tette hozzá.

-Mi? És...miért vagytok látogatási idő után az én kórházi szobámban? Mi a francot akartok tőlem? És Jade hol van? -Árasztottam el őket kérdéseimmel. A szívverésem rettenetesen felgyorsult.

-Megtennéd, hogy rohadtul csöndbe maradsz? -Nézett rám kissé idegesen a göndör.

-T..Tessék? -Dadogtam.

-Te sem akarod hogy meghalljanak minket. -Sziszegte a fekete hajú srác. Ajkaim ketté nyíltak. Remegve csúsztam hátrébb az ágyon.

-Tehát, kik vagytok ti? -Kérdeztem, és magam is hallottam hogy a hangom meginog.

-Azt hittem anyád mesélt rólam. Az unokatestvéred vagyok. -Nézett el mellettem. Itt valami nem volt rendben. Először is, nekem nincs unokatestvérem, másodszor, nem volt túl meggyőző. 

-Értem. -Néztem rá, és kicsit még hátrébb csúsztam. 

-És, szeretnétek valamit? -Néztem a göndör fiúra.

-Csak annyit, hogy fogd be végre. Ne kérdezősködj. Tudsz mindent amit tudnod kell. -Morgott rám.

-Hazz. Inkább várj meg kint. -Utasította a fekete, és a göndör szó nélkül kiment. A bent maradó srác minden apró mozzanatát nyomon követtem a tekintetemmel. Csak nem fog bántani egy kórházban. Az lehetetlen. Szinte sosem nézett a szemembe. Egy jó pár percig csak nézett felém. Egy szót sem mertem szólni. Végül a szótlan csend után, láttam ahogy az arca rendre közelít az enyémhez. Halk nyöszörgésben tört ki belőlem a félelem. A levegőt zihálva vettem, és félve néztem a hatalmas barna szemeibe, melyek vágyat tükröztek. Ajkait hirtelen az enyémnek nyomta, majd kiegyenesedett, és ki sétált a szobából. Térdemet felhúztam a mellkasomhoz, és a térdeimre hajtottam a fejem. Akaratlanul is halk, szinte hangtalan zokogásba kezdtem. Nagyon remélem, hogy holnap már haza mehetek, és nem kell továbbra is rettegnem. Megmondom az orvosnak hogy jól vagyok, és kész. Ennyire egyszerű. Ez a fazon még a nevét sem árulta el. A göndör, nem mellesleg bunkó haverját, meg valami Hazz-nak hívják vagy minek. Elterültem a kórházi ágyon, és a fejem búbjáig betakaróztam. Próbáltam feledni a történteket, és álomba merültem. Reggel korán keltem mivel hallottam ahogy nyílik az ajtó, reménykedtem hogy az orvosom az, ő volt az. Nagyon örültem fél órán keresztül győzködtem hogy jól vagyok minden rendben semmi bajom. Mivel mindenem teljesen normális volt mondta hogyha a szüleim értem jönnek mehetek is haza, reméltem hogy ma még be tudnak jönni mert este indulnak valami üzleti dologra és ha jól tudom 1-2 napig nem lesznek otthon. Kezdek kicsit félni egyedül ezét biztos hogy áthívom ma este Jadet,de most viszont anyuéknak szóltam hogy tudom jönnek de akkor már haza is vihetnek szóval úgy jöjjenek. Kb 1 órára jöttek és elindultunk amikor hazaértem Jade már ott várt a ház előtt mert útközben írtam neki hogy átjöhetne,de mivel nem válaszolt úgy gondoltam hogy nem jön...de akkor mégse. Kiszálltunk majd bementünk, anyuék 6-kor mentek el otthonról és akkor egyedül. Már besötétedett én meg mindig mindenhol felkapcsoltam a villanyt,volt bennem nem kis para.

*Louis szemszöge.*

Kezdtem kissé ideges lenni,a fiúk marták egymást hogy ki jöjjön velem,ma megmondtam nekik hogy én megyek és még valaki.

 -Elég legyen.-Csaptam rá két kézzel az asztalra és megtámaszkodtam rajta.

 -Fejezzétek be a felesleges erő és idővesztegetést...amikorra felkel a nap itt kel állnunk a házban,most van 9 óra.-Mondtam,csend lett.

 -Én megyek!-Mondta Harry.

 -Nem Harry téged már láttak és nem tudják ki vagy.-Mondta Zayn.

 -És?Nem érdekel.-Morogta halkan.

 -Eléggé elcseszted...-Válaszolt megint Zayn eléggé hidegen.

 -Ja mert te nem unokatesó.-Fordult Harry Zayn felé idegesen.

 -Nekem van alibim és nem egy taj parasztnak hisz.-Mondta Zayn.

 -Jha sugárzott róla hogy elhiszi...bár amennyire szerencsétlen...-Mondta Harry,de Zayn felállt és kicsit nagyobb erővel a falnak lökte ami kissé behorpadt Harry mögött.

 -Most vond vissza amit mondani akartál göndörke.-Mondta Zayn idegesen.

 -Majd ha te is szebben beszélsz.-Vágott vissza Harry majd ellökte magától Zayn.Nem voltak ilyenek de amióta a két lány megjelent marakodnak...kicsit majd le kell ülnöm velük beszélni mielőtt szétfeszítik a csapatot. Bár ennyire messzire nem mennének...és főleg hogy most jön a The Battle nem engedik majd meg maguknak hogy a lányokkal foglalkozzanak, 2 hétnél nem adok nekik többet élve...ha nem ők akkor mások vetik ki a hálójukat...de ők ketten is elég sok gondot okoztak már. Ha ott vér lesz egy percig se fognak gondolkodni...kár értük pedig egész helyesek...meg van bennük valami csábító ami az én fejemet is próbálja elcsavarni...

 -Vége...Liamet viszem.-Jelentettem ki,amire mindketten felém néztek.

 -Nem csinálhatod ez Louis!Nektek nincs is közötök hozzátok.-Morogta Zayn.

 -Ne feledd Malik én mutattam be nektek Bethet ami ezalatt a bő 200 év alatt az életem legnagyobb hibája volt...-Mondtam mérgesen majd eltűntem,elegem van a folytonos veszekedésből. Ha nem lesz ennek vége annyira el fogjuk bukni A Battle-t hogy olyat még nem láttak,és a legrosszabb lenne ha valaki meghalna,össze kell szednem őket mert végünk lesz...Niall ilyen téren használhatatlan,túl félénk rá Liam fog vigyázni. Ők ketten teljesen semlegesek...Zayn és Harry a két predátor aki tényleg mindenen és mindenkin átmegy hogy nekünk a csapatnak jó legyen, de emellett nagyon kiszámíthatatlanok és önfejűek...megoldjuk....ezen még felesleges gondolkodni,elég holnap.